Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Futószárazás veiroterrel! •jó tipp•

2012.01.07

Futószárazás veiroterrel!

   A módszert természetesen nem én találtam ki, én személy szerint egy Dallos Gyula előadáson hallottam róla (Dallos-Sótonyi: Mélyre lovaglás c. előadása), de ami meglepő az az, hogy itt a környéken senkivel sem találkoztam, aki így futószárazná a lovát, sőt, mikor először kipróbáltam még furcsán is néztek rám, mi a fenét csinálok a veiroterrel.
   Természetesen emiatt nem ment el a kedvem a dologtól és a mai napig rendszeresen így futószárazom Gorgót, aki ennek következtében már sokat fejlődött, tehát hasznos volt. Már futószárazok így annyi ideje, hogy leírjam tapasztalaimat, remélem ezzel segítek másoknak is.

   Mi a dolog lényege és mi kell hozzá? Először is kantár (csikózablával érdemes és ajánlatos) veiroter (olyan, mint egy hosszú kantárszár, lovaglásnál használják elsősorban), bármilyen típus lehet, mindegy, hogy csatos-e a vége, vagy karabíneres; egy futószár (én szakállat nem használok, de biztos lehet azzal is) na meg egy ostor. Ezen kívül én Gorgóra teszek fel ín- és bokavédőt is a sérülések elkerülése végett.
   Most térjünk át arra, hogy hogyan rakjuk rá lovunkra a veiroter, ha azzal akarunk futószárazni, utána azt is részletesen leírom, miért jó így futószárazni, milyen pozitív hatásai vannak (előbb jobb tudnihogy néz ki a dolog, mert úgy jobban érted).

   1. lépés: tedd fel a lovadra a lábvédőket és kantározd fel (szárakat jobb ha leszeded, ne lifegjen!)
   2. lépés: a veirotert tedd a ló hátára úgy, hogy egyforma legyen a két vége.
   3. lépés: mindkét oldalon fogod a hosszan lelógó veiroter-szárat, a két mellső lába közt átvezeted a szárat, majd becsatolod a végét a zablakarikába.
   4. lépés: most még túl hosszú a szár, meg kell csomózni a hátán a veiroter közepét, de ne legyen szoros(!), nagyobb lovaknál csak kicsit kell megcsomózni. Húzd le a lovad fejét a föld felé és olyan szorosra kösd meg a szárat, hogy ekkor se legyen túl szoros, de ne lebegjen ide-oda, nehogy belelépjen mert munka közben leteheti ennyire a fejét.

Hossz beállítása

 

Lendületesen üget, enged lefelé

   A lekötés hatása lovadra: majd ha kipróbálod, Te is hamar rájösz, hogy ezzel a módszerrel a lovad nem igen emelgeti fel a fejét, mert kényelmetlen lesz ez számára (feszül a szár a hátán), ellenben lefelé teljesen szabad az út, semmi sem akadályozza meg abban, hogy előre és lefelé lenyújtsa a nyakát. Erre általában hamar rájönnek a lovak és elkezdenek leengedni, ami sokkal kényelmesebb számukra: nem feszül a szár, nincs beesve a hátuk, szépen feladják, sokkal természetesebb számukra (a legelő lónak is le van nyújtva a nyaka, feladva a háta, a szabadon élő lovak napi rengeteg órát töltenek legeléssel, a lovak úgy fejlődtek ki, hogy ez a pozíció a legkényelmesebb nekik).
   Tehát ha így futószárazol, lovad megtanulja, hogy sokkal kényelmesebb így dolgoznia és ezek után lovaglás közben is könnyebb dolgod lesz. Nem fog ezután magától leengedni persze, de ha megfelelően lovagolod sokkal hamarabb fog engedni és leadni a fejét.
   Hogy változatosabb legyen a futószárazó edzés én járóiskoláztatni, vagy cavalettiztetni szoktam Gorgót, de csak ügetésben 2, vagy 3 rúddal. Nyugodtan lehet az így lekötött lovat ráengedni a cavalettire is, nem zavarja egyáltalán, de arra figyelj, hogy lendületes ügetésből vidd rá és legyen ideje megnézni, mit kell átlépegetnie.
   A fent leírt hatás mellett más előnye is van annak ha futószárazod a lovad! Javul a kondija, izmosodik (nyakra is!) és változatos számára a sok edzés szürkesége mellett. 

250258_228342107182881_100000212806608_1057498_7443442_n.jpg

Én csak ajánlani tudom, mióta kipróbáltam sokat fejlődött a lovam, nagyon jó! A merev kikötőket, meg erős gumikat én annyira nem szeretem, csak ha lovassal futószárazok akkor rakok fel pl. egyszerű kikötőszárat, illetve van olyan ló, amelyikre rakok szintén lovassal gumi lekötőt, de igazából túl merevnek és erőteljes lekötésnek tartom őket, ez énszerintem sokkal jobb. Ha futószárazás közben a lovad teljesen lenyújtja a nyakát, ne ijedj meg, lépésben Gorgó is gyakran lenyújt ennyire, ha jól kötötted meg a veirotert, nem fog belelépni. Vágtába előfordul, hogy hátracsúszik (fg. magasmarú lónál), mikor kezetváltasz érdemes megigazítani, de én nem szoktam ötpercenkét igazgatni. Egyébként azt ajánlom bárhogy is futószárazol, vágtáztatni csak akkor szabad (futószáron), ha normális tempóban megy, mert ha csak rohan, marhanagy rá az esély, hogy megsérül (állatorvosunk tanácsa, érdemes megfogadni).
   Remélem érthető, hogyan kell feltenni, de ha nem, írj egy hozzászólást! Akkor is írj, ha kipróbáltad, kíváncsi vagyok Neked mi a tapasztalatod. :)

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

hanuszeklaszlo@freemail.hu

(Hanuszek László, 2016.02.25 15:41)

Szia
Köszönöm a részletes információt.

Én is kipróbáltam régen de nekem nem jött be sajnáltam szegény gebe kiscsikómat ugyanis nekem úgy mutatták hogy feszesnek kell lennie.
Miért is írom azt hogy gebe ? mert amikor meg vettem 9 hónaposan szószerint gebe volt.
welsh póni kilenc hónaposan az akkori 93 centiével nem volt még ötven kiló sem.
Kupectől vettem.
Visszatérve a témára.
Mielőtt kipróbáltam volna nagyon csámpás volt mind a négy lába.
A módszert kipróbálva egyből azt vettem észre hogy a hátsó lábait nem csámpásan rakta :)
Látom rosszul tettem hogy letettem erről a módszerről.
Azóta is futószárazom.
Az elsőlábait mára rendesen tartja.
Abszolút nem csámpásak az első lábai.
Sajnos a hátsó lábai nem sokat javultak.
Most 20 hónapos.
Remélem még nem késő újból elkezdeni.
Már csak azért is mert ki tudja lehet hogy ennekl a módszernek köszönhetően rendbejöhetnek valamelyest a hátsó lábai.

Üdözlettel

Hanuszek László

ötlet

(Julcsi, 2012.07.26 11:45)

Szia! örülök, hogy rátaláltam a blogodra, mert Dallosékat én is nagyon nagyra becsülöm, így külön örülök, hogy ez a futószárazó ötlet tőlük ered. :) Nagyon tetszik, ki fogom próbálni. Mivel arab lovam van alapból magasabban illesztett a feje, szívesen hordja fenn, ezért is szeretem futószárazni, mert ellazítja. Szóval köszi a tippet :) majd jövök a tapasztalatokkal :D

Re: ötlet

(Dorina (szerk), 2012.08.28 13:50)

Szia! Bocsi a késői választ, nem nagyon jártam fel mostanában. :)

Ezzel a módszerrel nagyon sokan, főleg díjlovasok futószáraznak, abszolút nem kényszeríti le erőből a fejét, minél lejjebb engeb, annál lazább. Ha látod a kommentem szívesen veszem, ha leírod a tapasztalataidat. Én már évek óta futószárazok így, most már minden edzésen mélyre tudom lovagolni a lovamat és ha jó napja van, egyszer-egyszer fel is lehet igazítani. Úgy vélem ezt ennek a futószárazási módszernek is köszönhetem. :)